Renovator

Renovator

Első lépések - bontás

2017. szeptember 24. - Renovator

Első munkafolyamat a bontás volt. Ugyan ma nagyon divatosnak számít a kisméretű fekete-fehér kockás „retro” járólap, de mi igyekeztünk minél hamarabb megszabadulni a régi iskolai menzák hangulatát idéző stílustól.
1_5.jpg

Az áram visszakapcsolására csak 2 hét után került sor, így a nagy lelkesedésben kézi szerszámokkal láttunk neki a csempék és a járólapok eltávolításának. Szerencsére a szükséges szerszámok családi összefogásnak köszönhetően már rendelkezésünkre álltak, így a továbbiakban is csak minimális összeget kellett erre kiadnunk. A bontás kezdeti fázisához a következőkre volt szükségünk: feszítővas, véső, kalapács és egy kőműveskalapács. A bontáshoz és a további munkákhoz is kiemelten fontosnak tartjuk a megfelelő védőszemüveg, porvédő maszk, füldugó és kesztyű használatát! Ezeket érdemes már a felújítás elkezdése előtt beszerezni, hiszen ezek a későbbiek folyamán is kellenek majd. A folyamat igen egyszerű a feszítővasat vagy a vésőt a járólap/csempe széléhez illesztjük, és kalapáccsal addig ütjük, amíg fel nem jön, vagy rosszabb esetben szét nem törik.

Ez a munkafolyamat igen lassú, és fárasztó, így senkinek nem ajánljuk, hogy kézi erővel essen neki egy egész lakásnak. Miután lett áramunk 2db vésőgéppel folytattuk ugyanezt a munkát.
1_6.png

Így sebességünket megsokszorozva a 3. hétvégén sikerült eltüntetnünk minden járólapot és csempét. A vésőgép ugyanazt a munkát végzi el, mint amit kéziszerszámokkal csinálnák, csak egyrészt sokkal gyorsabb, másrészt kevésbé fárasztó, mivel a gépet „csak” tartani kell. A tapasztalatunkból kiindulva, ez a folyamat is jelentős kitartást igényel, tekintve, hogy a gépek 4 kg illetve 5,5 kg voltak.

A forgatókönyv szerint elvileg elég lett volna szépen leszedni a burkolatot, majd később kis egyengetést követően már fel is kerülhetett volna az új. DE arra ugyan senki sem számít, hogy a levert csempék 90% a vakolatot is magával hozza. Így lelki szemeink előtt már láttuk is magunkat, ahogy újravakoljuk a fürdőszobát, a wc-t és a fél konyhát.
1_7.jpg

Így zajlott a lakásfelújításunk első 3 hétvégéje, amikor még frissen, üdén és még mindig túl naivan tervezgettük a következő lépéseket. Ugyanis a legnagyobb meglepetések még várattak magukra

A bejegyzés trackback címe:

https://renovator.blog.hu/api/trackback/id/tr4112777512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása