Renovator

Renovator

Építsünk szekrényt

Helytakarékos tárolási megoldás

2020. november 10. - Renovator

Az eddigiekben több képen is megfigyelhető volt, hogy a fürdőszobával szemben van egy hely, amivel a régi beépített szekrények lebontása óta gyakorlatilag semmit nem csináltunk, legfeljebb építőanyagok tárolására használtuk. Most elérkezett az ideje, hogy ezt is rendbehozzuk és megcsináljuk a saját beépített szekrényünket. Elsőként, az alapos kitakarítás után mészfestékkel festettük le a falakat, valamint kiegyenlítettük az aljzatát.

A szekrény elkészítésénél a sikeres konyhabútor építés hatására már fel sem merült, hogy mással csináltassuk meg. Az alkatrészeket egy lapszabászatban és egy bútorszerelvényboltban szereztük be. A koncepció az volt, hogy a szekrény belseje sima fehér bútorlapokból lesz és több kisebb rekeszt fog tartalmazni az összehajtható ruhák és kisebb tárgyak, egy valamivel nagyobbat a porszívó részére, és végül két nagy részt a vállfára akasztható ruhák tárolásához. A helytakarékosság jegyében a korábbi, oldalra nyíló ajtókat tolóajtókkal helyettesítettük, melyekhez kétféle színű, fa mintázatú bútorlapot vásároltunk. A szekrény helyének rendbe rakása és kifestése után először két nagy fehér farostlemezt erősítettünk a falhoz, ami a leendő bútor hátoldalát adja.

1_8.jpg

Ezután a két oldalsó és egy középső fal, a padló és a tető elhelyezése következett, ami nem volt kis feladat, ugyanis a bútorlapok nagyjából 60 X 240-270 cm-es méretűek voltak, amikkel nem olyan könnyű úgy manőverezni, hogy ne okozzunk sérüléseket falon, vagy az álmennyezeten. Ráadásul itt ügyelni kellet, hogy a végleges rögzítéskor a bútorlapok ne lógjanak ki a fal síkjából, a padló és a tető vízszintesen, a falak pedig függőlegesen álljanak. Mivel a bútorlapok szabályos téglalap alakúak voltak, a szekrény mögötti fal pedig nem volt sem egyenes, sem függőleges, így a bútor falainak beillesztése előtt azokat fűrész segítségével a kellő formájúra kellett igazítani. Az eddig felsorolt elemek rögzítésével elkészült a szekrény tartószerkezete.

2_8.jpg

Ezután már jöhetett a polcok kialakítása, ami már sokkal könnyebb munka volt. A szekrény részeit csavarokkal erősítettük egymáshoz, több helyen pedig a konyhabútornál is használt kis L alakú sarokprofilokat használtunk.

3_11.jpg

4.jpg

A rekeszek kialakítása után helyükre kerültek a vállfatartó rudak is.

5_2.JPG

A tolóajtók elhelyezésére csak később, a beköltözést követően került sor, viszont, hogy teljes legyen a kép, ebben a cikkben írjuk le. Az ajtók beszerelését a felső és alsó sínek helyre csavarozásával kezdtük, ami után az ajtók összerakása következett. Mint a képeken is látható, egy ajtó kétféle színű bútorlapból áll. A lapok mérete egyenként nagyjából 120 x 150 cm. A két lapot a bútorszerelvényboltban vásárolt alumínium profilok tartják egyben, az alsó, illetve a felső szélükön 2-2 darab, sínben gördülő kerék van. Az ajtók két párhuzamos sínpáron futnak, így a szekrény kinyitásakor az egyik ajtó a másik elé csúszik. Ez ugyan megakadályozza, hogy a szekrény mindkét felében egyszerre lehessen pakolni, viszont a nyitott ajtó nem okoz gondot a folyosón közlekedőknek.

6_3.JPG

Ha már az ajtóknál tartottunk megcsináltuk a kamra ajtaját is, ami két, kb. 45 x 200 cm-es, a keret színéhez passzoló bútorlapból készült el. Az ajtókat 3-3 kivetőpánt tartja a helyén, a fogantyú az összhang kedvéért ugyanolyan típusú, mint amilyet a konyhában is használtunk.

7.jpeg

A bejegyzés trackback címe:

https://renovator.blog.hu/api/trackback/id/tr416281038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása